10 dolog, amit tudnod kell Damiano Davidről, a Måneskin énekeséről

Tudtad, hogy majdnem profi kosaras lett belőle?

Damiano David pár éve még utcazenészként tengette az idejét a bandájával, a Måneskinnel, mára pedig már a világ egyik legfelkapottabb zenészei lettek, és a csillaguk egyre csak felfelé ível. Íme 10 érdekesség, amit érdemes tudnod az énekesről.

1. Rómában született

Damiano Olaszország fővárosában, Rómában látta meg a napvilágot 1999. január 8-án.

2. A szülei mindketten légi utaskísérők voltak…

…ami azt jelentette, hogy a bátyjával, Jacopo-val már egészen kiskoruk óta rengeteget utaztak, és sokféle kultúrával és nyelvvel ismerkedtek meg. Az anyanyelve, az olasz mellett folyékonyan beszél angolul, és tud franciául, illetve spanyolul is.

3. Majdnem profi kosaras lett belőle

Egészen 17 éves koráig, a Måneskin megalakulásáig játszott a Eurobasket Roma nevű kosárlabdacsapatban, és igencsak tehetséges volt benne. Fontolóra is vette, hogy profi sportolóként tevékenykedjen a jövőben, ám a zene iránti szeretete győzött. Azt a fegyelmet viszont, ami ahhoz kellett, hogy sikeressé váljon, elmondása szerint a kosárpályán szerezte meg, amiért roppant hálás.

4. Nem fejezte be a középsulit

6 éves korában kezdett el érdeklődi a zene iránt, gimis korára pedig már teljesen biztos volt benne, hogy ezt szeretné csinálni a jövőben. Az iskolával azonban nehezen tudta összeegyeztetni a szenvedélyét, hiszen késő estig próbáltak a bandával, így egy idő után otthagyta, a szülei pedig támogatták a döntését.

Eleinte aggódtak egy kicsit, de aztán, mikor látták, hogy heti három fellépésünk volt, pedig nem is voltunk híresek, közösségi oldalt vezettünk, forgattunk, írtunk, komponáltunk, az utcán zenéltünk, és abból, amit azzal kerestünk, ki tudtuk mindezt fizetni, örültek, hogy a szenvedélyemmel foglalkozhatok egész nap

– mesélte a Vogue-nak.
5. Először nem akarták bevenni a Måneskinbe

Amikor először szeretett volna csatlakozni a zenekarhoz, a többi tag elutasította, mert szerintük akkoriban túl popos volt a srác stílusa. Damiano azonban nem adta fel: levetkőzte a gátlásait, ezáltal a stílusa is megváltozott, a kitartásának köszönhetően pedig végül bevették a bandába.

6. Utcazenészként kezdték

A banda 2016-os megalakulása után utcazenészként kezdték a karrierjüket, mivel elmondásuk szerint Rómában nem sok hely van, ahol kezdőként felléphettek volna. Az énekes Zach Sang műsorában fejtette ki ki, hogy a színpadi jelenlétüket ennek köszönhetik:

Utcazenészként nincs igazi közönséged, nem azért vannak ott az emberek, hogy téged hallgassanak. Csak elsétálnak előtted, szóval a cél az, hogy felkeltsd a figyelmüket, és hosszabb ideig ott maradjanak, ne csak egy dal erejéig, hanem mondjuk 5-6-ra, mert ez az a pont, amikor már pénzt is adnak!

7. Nem nyerték meg az X Faktort

2017-ben jelentkeztek az olasz X Faktorba, és bár valószínűleg mára már abszolút nem bánják, nem sikerült megnyerniük a műsort, helyette a második helyen végeztek. Ez persze nem akadályozta meg őket abban, hogy egész Olaszországot meghódítsák a debütáló albumukkal, a Il ballo della vita-val, és egy 70 koncertes, teltházas turnéval, majd az egész világot a második, Teatro d’ira: Vol. I című albumukkal.

8. Azzal gyanúsították az Eurovízión, hogy drogozott…

…ami eléggé zavarta, hiszen a karrierje legeleje óta aktívan kiáll a droghasználat ellen. A tavalyi Eurovízión, amit meg is nyertek a Zitti e Buoni dalukkal, a bandatársa, Thomas tört össze egy üveget, ezt szedte össze éppen, mikor őt mutatta a kamera, és ez tűnt úgy, mintha felszívna valamit az asztalról. És hogy mit gondol pontosan a drogokról?

A drog a legnagyobb mocsok a világon

– nyilatkozta a Vogue-nak.
9. 4 éve él boldog párkapcsolatban

Még bőven a világhírnév előtt, 4 éve jött össze az olasz modell és influenszerrel, Giorgia Solerivel, akivel a mai napig boldog párkapcsolatban él.

10. Hamarosan hazánkban is koncertezik

Már egyszer megjárta hazánkat tavaly novemberben, mikor is felléptek az MTV EMA díjátadón a Papp László Sportarénában, idén pedig visszatérnek, hogy a Barba Negrában adjanak teltházas koncertet március 1-én. A koncertre, ahogy egyébként az egész turnéra is, percek alatt fogyott el az összes jegy.

Megosztás: