Bulihimnuszt robbantott az Ofenbach és Ella Henderson – a DJ páros üzent is a MUSICDAILY olvasóinak

Íme a Hurricane!

Összeállt a francia DJ páros, az Ofenbach, és az angol énekesnő, Ella Henderson, a végeredmény pedig egy vérbeli bulihimnusz lett, amit Hurricane címre kereszteltek. Valószínűleg sokat fogjuk hallani a jövőben a dalt, ugyanis, mint ahogy a srácok eddigi kislemezeit, ezt is biztosan előszeretettel játsszák majd a hazai rádiók is.

Egyszerűen imádjuk Ella hangját, és nagyon izgatottak vagyunk, hogy végre készíthettünk vele egy dalt azután, hogy évek óta rajongunk érte. Alig várjuk, hogy előadhassuk közösen világszerte

– nyilatkozták a srácok.

A DJ páros még az év elején adott interjút a MUSICDAILY-nek, ahol többek között meséltek arról is, hogyan választják ki a közreműködő előadókat a dalaikhoz.

Minket nem az hajt, hogy minél híresebb emberek énekeljék a számainkat. Inkább választunk egy tehetséges énekest, aki illik a dalhoz, mint egy hírességet, aki nem érzi át annyira az egészet, vagy csak nem illik hozzá

– mesélték a MUSICDAILY-nek.

A Hurricane megjelenése kapcsán pedig egy üzenetet is küldött a két srác a MUSICDAILY olvasóinak: