via: Twitter / dlipahungary

28 dolog, amit tudnod kell a ma 28 éves Dua Lipáról

Tudtad, hogy Justin Bieber inspirálta?

Csupán 8 éve, hogy megjelent Dua Lipa legelső kislemeze, azóta pedig kétségkívül napjaink egyik legsikeresebb és legnépszerűbb énekesnőjévé nőtte ki magát. Eddig két nagylemezt és számtalan díjat tudhat magáénak, köztük 6 Brit Awards-t és 3 Grammy-t, emellett pedig többször megjárta már hazánkat is. Születésnapja alkalmából összegyűjtöttünk 28 érdekességet, amit mindenképpen érdemes tudni Duáról. 

1. Albán származású

A szülei 3 évvel a születése előtt költöztek Londonba, azonban 11 éves korában visszatértek Koszovóba, mert az édesapja ott kapott állást. 4 évvel később költözött vissza Londonba egy barátjához, hogy megvalósítsa az álmait, és énekesnő legyen belőle.

2. Ezt jelenti a neve

A Dua név albánul szeretetet jelent, valószínűleg az énekesnő ezért is hívja a rajongóit loves-nak. Nevének van még egy jelentése arab nyelven, ez pedig nem más, mint az ima.

3. A volt énektanára szerint nem tud énekelni

11 éves korában jelentkezett az iskolai kórusba, azonban nem nyert felvételt. Hogy miért? Az akkori énektanára szerint egyszerűen nem tud énekelni, mert túl mély a hangja hozzá.

4. Justin Bieber sikere inspirálta 

14 évesen kezdte el megosztani a feldolgozásait YouTube-on, többek közt Nelly Furtado és P!nk dalait is énekelte. Legnagyobb inspirációja Justin Bieber volt, akit szintén a YouTube videóinak köszönhetően fedeztek fel.

5. Imádja a hip-hopot 

Mindig is imádta a hip-hop zenét, ami nagyban inspirálta a munkásságát, de soha nem szeretett volna rappelni: helyette ugyanazt a flow-t akarta rekreálni, csak popköntösbe öltöztetve. 

6. Nem esett messze az alma a fájától

Dua édesapja, Dukagjin Lipa szintén zenész: a koszovói Oda nevű zenekar énekese volt, emellett marketing menedzserként is tevékenykedett, jelenleg pedig a lánya menedzsere.

7. Egy suliba járt a fél Little Mix-szel

A londoni Sylvia Young Theatre School művészeti suliban képezte magát fiatalkorában, ahol rajta kívül még számos ismert előadó koptatta az iskolapadot: itt tanult többek közt Amy Winehouse, Leona Lewis, a Little Mix-ből ismert Leigh-Anne Pinnock és a banda egykori ragja, Jesy Nelson, illetve a szintén albán származású Rita Ora is.

8. Túl kövérnek tartották, hogy modell legyen

A kezdetekben nem volt könnyű finanszíroznia zenei próbálkozásait, így amellett, hogy két iskolába járt, különböző éttermekben és bárokban dolgozott felszolgálóként. 16 évesen aztán modellkedni kezdett az ASOS Marketplace online katalógusának, abban a reményben, hogy ezáltal megismerhet olyan embereket, akik segíthetik majd a karrierje beindításában. Hamar otthagyta a munkát azonban, miután egy menedzser azt mondta neki, hogy túl kövér hozzá.

9. Szerepelt az X Factor reklámjában 

2013-ban, két évvel az első kislemeze megjelenése előtt szerepet kapott a brit X Factor 10. szériájának a tévés reklámjában. 

10. Ezzel a dalával nyerte meg a Warnert 

Ugyanebben az évben fedezte fel a Tap Management, akik havi fizetést ajánlottak neki, hogy hagyja ott az éttermi munkáját, és teljes mértékben a zenére fókuszáljon. Elkezdett dalszerző session-ökre járni, az egyik ilyen alatt pedig megírta a Hotter Than Hell című dalát, aminek köszönhetően lemezszerződést ajánlott neki a Warner. 

11. Előttük lépett fel

Manapság már egymagában is arénákat tölt meg koncertjeivel, karrierje kezdetén pedig igencsak nagy előadók előtt léphetett fel: turnézott már Troye Sivannal, Bruno Mars-szal, és a Coldplay-el is.

Nagy kihívás valaki előtt fellépni: be kell melegítened a közönséget, megcsinálnod a hangulatot, és elnyerned a figyelmüket, ha esetleg nem ismernek. Be kell mutatkoznod nekik a dalaidon kereszül, úgy, hogy az nyomot hagyjon bennük.

12. A 2018-as Sziget volt az első fesztiválkoncertje headlinerként

Két évvel később is élete egyik legszebb pillanatának nevezte a koncertet, tavaly, amikor visszatért a fesztiválra, pedig ismét elmondta, hogy a Sziget volt az első, akik hittek benne annyira, hogy headliner pozícióba rakják.

13. Saját fesztiválja van

A családjával saját fesztivált hoztak létre Koszovóban, melynek a bevételét a helyi közösség támogatására fordítják. A Sunny Hill eddig négyszer került megrendezésre olyan előadókkal, mint Martin Garrix, Miley Cyrus, vagy éppen Calvin Harris.

14. Gigi Hadid tesójával járt

2019-ben jött össze Anwar Hadiddal, Gigi és Bella Hadid tesójával. A srác még az egyik klipjében is feltűnt, melyet a Levitating remix változatához készített. Pár évig tartott azonban csak a románc, és mára már külön utakon járnak.

15. Van egy kiadatlan dala Ariana Grande-val

2018-ban vonultak közösen stúdióba Arianával, ám a kollab sajnos soha nem fog megjelenni. Hogy miért? Dua elmondása szerint nem volt megfelelő az időpont, hiszen egyikőjüknek sem volt ideje befejezni a részeiket. Reméljük, a jövőben azért összehoznak valamit közösen!

16. Ezt jelenti számára a siker

Bár örül a jó helyezéseknek, soha nem érdekelték igazán a számok és a slágerlisták. Hogy pontosan hogyan is definiálta a sikert?

A siker számomra az, mikor olyan dolgokat csinálok, amikre igazán büszke vagyok.

17. Zara Larsson is háttérvokálkozott neki

2018-ban adta elő IDGAF című slágerét a BBC Live Lounge-ban, és nem akármilyen sztárparádék villantott: a dalban Charli XCX, Zara Larsson, MØ és Alma háttérvokáloztak neki. 

18. Szeretne az Amerikai Horror Story-ban szerepelni 

Nagyon szívesen szerepelnék az Amerikai Horror Sztoriban. Mindig is imádtam a karaktereket a sorozatban és azt is, hogy minden évadban mást kell alakítaniuk. Imádom a történeteket is, mindig is nagy fanja voltam a szériának.

19. Utálja a szénsavas üdítőket

Fontos számára az egészséges életmód, és az, hogy elegendő folyadékhoz jusson a szervezete. Naponta több, mint 2 és fél liter vizet iszik meg, azonban egyáltalán nem fogyaszt szénsavas üdítőket, mert egyszerűen utálja őket.

20. Saját bevallása szerint nem tud táncolni

Karrierje kezdetén azt nyilatkozta, hogy nem tud táncolni, ezért inkább nem is próbálkozott, mert félt, hogy elesne a színpadon! Azóta azonban igencsak belejött a dologba, így látványos koreográfiával turbózza fel a fellépéseit.

21. Dua kedvencei 

Kedvenc városa London, hiszen ott született, de imádja New Yorkot is. Kedvenc száma a 22, kedvenc sorozatai A szolgálólány meséje és a Kaliforgia, kedvenc érzése pedig az, amikor megnyer egy UNO partit.

22. 140 táncossal lépett fel a 2018-as Brit Awards-on

Öt éve adta elő New Rules című slágerét Nagy-Britannia legnevesebb díjátadóján, a látványt pedig nem kevesebb, mint 140 színes ruhába öltözött táncos biztosította!

23. Eddig 3 listavezető dala van

Hazájában eddig három kislemeze került a slágerlista élére: a New Rules, a One Kiss, és az Elton Johnnal közös Cold Heart (Pnau remix). Az USA-ban egyelőre egy #1-t sem sikerült bezsebelnie, legmagasabb pozícióját a Don’t Start Now-val és a Levitating-gel érte el, melyek közül mindkettő a második helyig jutott. 

24. A zeneipar után a filmvásznat is meghódítja

Pár rövid cameo erejéig az idei Barbie című sikerfilmben is láthattuk jövőre pedig egy kémdrámában tűnik majd fel, olyan nevek mellett, mint Henry Cavill vagy éppen Samuel L. Jackson. Az Argylle című film a világ legjobb kéme, Argylle egész bolygót átívelő kalandjait mutatja majd be, és Ellie Conway regényén alapszik.

25. Guinness rekordot állított fel az online koncertjével

2020. novemberébeb került megrendezésre a második stúdióalbumát, a Future Nostalgia-t támogató online koncertje, a Studio 2054, amivel még egy Guinness rekordot is bezsebelt. A show-ra ugyanis világszerte 284 ezer jegy kelt el, ezzel pedig ő lett az a női előadó, aki a legtöbb jegyet adta el egy online koncertre a világon.

26. Hatalmas sikernek örvendett a tavalyi világkörüli turnéja

A Covid miatt többször halasztásra került, tavaly azonban végre lezajlott a Future Nostalgia turnéja, melyet hatalmas siker fogadott. Csak az amerikai állomásokra majdnem 400 ezren váltottak jegyet, és egy ponton az év 5. legjövedelmezőbb koncertsorozata is volt. A turnéval a szomszédos Bécsbe is ellátogatott, és a Szigetre is visszatért vele, a nap, amin fellépett, pedig sold out lett.

27. Saját podcastje is van

Tavaly indította útjára a Service 95 névre keresztelt életmód blogját, melynek keretein belül egy podcasttel is megörvendeztette a rajongóit. Dua eddig olyan emberekkel beszélgetett, mint Elton John, Megan Thee Stallion, CL, vagy éppen Billie Eilish.

28. Jövőre jön a harmadik albuma

Nemrég a New York Times-nak árulta el, hogy a várva várt harmadik albuma jövőre kerül a boltok polcaira és a streaming platformokra.