9 dolog, amit tudnod kell Jess Glynne-ről

Tudtad, hogy 15 évesen visszamondta az X Factor meghallgatását?

Jess Glynne 2014-ben tűnt fel a zenei színtéren, mikor is megjelent a Clean Bandittel közös Rather Be című slágere, és már akkor bebizonyította, hogy napjaink egyik legtehetségesebb brit előadójával van dolgunk. Az énekesnő azóta 2 albumot és megannyi slágert tudhat maga mögött, emellett pedig többször is megfordult már a hazai fesztiválokon egy-egy koncert erejéig. Íme 9 dolog, amit tudnod kell Jess-ről!

1. 15 évesen jelentkezett az X Factorba, de végül meggondolta magát 

Akár az X Factor is híressé tehette volna Jess-t 15 évesen, egy évtizeddel a debütáló kislemeze megjelenése előtt, ám végül nem így lett. Az énekesnő ugyan jelentkezett a brit tehetségkutató legelső szériájába 2004-ben, ám még a válogató előtt meggondolta magát. Egy későbbi interjúban elárulta, hogy szereti a műsort, de már akkoriban is határozott elképzelése volt, hogy milyen zenét szeretne készíteni, az ide vezető út pedig számára nem az X Factorvolt. 

2. Edzőteremben és fodrászatban is dolgozott

Mielőtt elismert énekes lett volt belőle, neki is teljesen hétköznapi munkái voltak. Miután leérettségizett 2008-ban, dolgozott többek között egy fodrászatban, egy edzőteremben, és különböző butikokban is eladóként.

3. Rápihent a sikerre 

Tanulmányai befejeztével nem ugrott egyből fejest a zenei karrierjébe. Egy ideig utazgatott és világot látott, majd egy zenei menedzsmenttel foglalkozó cégnél kezdett dolgozni, ahol kiépítette a kapcsolatait különböző producerekkel, dalszerzőkkel, és 4 éven keresztül fejlesztette magát.

4. Első lemeze az exbarátnőjéről szól

Jess nyíltan biszexuális, legelső lemezét pedig az akkori barátnőjével való kapcsolata és szakítása ihlette, így az I Cry When I Laugh című korongon találunk szerelmes, szakítós, és inspiráló dalokat is. 

5. A legnagyobb inspirációi

Magának az énekesnőnek is roppant különleges hangszíne van, így nem csoda, hogy a legnagyobb inspirációi között olyan soul legendákat tart számon, mint Aretha Franklin vagy épp Whiney Houson, mellettük pedig Amy Winehouse és a Destiny’s Child is nagy kedvencei közé tartoznak. 

6. Második lemeze is listavezető lett a hazájában 

A 2015-ös debütáló korongja után a két éve megjelent Always in Between című, második albuma is listavezető lett hazájában, az Egyesült Királyságban. Mi több, ő volt az első női előadó az országban 2018-ban, akinek sikerült megszereznie ezt a pozíciót. 

7. Dalszerzőként is tevékenykedik

Amellett, hogy ő írja a saját dalait, más előadókkal is szívesen dolgozik: az ő nevéhez fűződik többek között a Little Mix Woman Like Me című slágere, de olyan előadóknak is írt már, mint Anne-Marie, vagy éppen Paloma Faith.

8. A kollabokat sem veti meg

Több neves előadóval adott már ki közös dalt karrierje során, például David Guettával a She Knows How to Love Me-t, a Years & Years-el a Come Alive-ot, Raye-el a Love Me Again-t, vagy legutóbb Snakeships-el a Lie for You-t.

9. Majdnem az összes neves hazai fesztiválon fellépett már
https://www.instagram.com/p/CGkjyGsAIRw/?igshid=17r938ipd72du

Sajnos csak majdnem, ugyanis a tavalyi Balaton Soundos koncertjét lemondta, de előző években több fesztiválon is elcsíphették a magyar rajongók: 2018-ban a SZIN-en, 2017-ben a Volton, 2016-ban pedig a Szigeten. 

Megosztás: