25 dolog, amit tudnod kell a ma 25 éves Shawn Mendes-ről

Tudtad, hogy majdnem Disney-sztár lett?

Shawn Mendes 8 éve kezdte karrierjét, azóta pedig napjaink egyik legnépszerűbb énekesévé nőtte ki magát. Eddig 4 stúdióalbumot és 4 világkörüli turnét tudhat maga mögött (az ötödiket sajnálatos módon 7 koncert után a második magyar koncertjével együtt le kellett mondania mentális egészségére hivatkozva), a tehetségével és a személyiségével pedig rajongók millióinak a szívébe lopta be magát. Shawn ma ünnepli 25. születésnapját, ez alkalomból pedig 25 érdekességet gyűjtöttünk össze, amit érdemes tudni róla.

1. Pickeringben született

Egy kanadai kisvárosban, Pickeringben látta meg a napvilágot. A települést alig lakják többen, mint 91 ezer fő, így csak 2000-ben kapta meg a város státuszt. 

2. Félig portugál

Üzletember édesapja Portugáliában született, míg ingatlanügynök édesanyja angol származású.

3. A gimiben színészkedett

Középiskolás korában sokat jéghokizott, focizott, és a kórus tagja volt. Emellett előszeretettel vett részt az iskolai darabokban, így többek közt a Hamupipőkéből a herceg szerepét is eljátszotta.

4. Majdnem Disney-sztár lett belőle

Olyannyira megtetszett neki a színészkedés, hogy egy darabig ebből szeretett volna karriert csinálni. Részt is vett a Disney torontói meghallgatásán, ám hamar rájött, hogy ez nem az ő útja. 

Nagyon-nagyon izgultam, és nem bírtam megjegyezni a szövegemet

– mesélte az I-d magazinnak.
5. Végül a zene mellett kötött ki

A zenével 13 éves koromban kezdtem el foglalkozni. YouTube videókat néztem, és folyton énekeltem. Teljesen beleszerettem, és csak ezzel akartam foglalkozni

– folytatta Shawn.
6. A YouTube-ról tanult meg gitározni

14 éves korában tanult meg gitározni, de nem akármilyen módon: a YouTube-on nézett oktatóvideókat.

7. Justin Bieber volt a példaképe

Fiatalkorában nem másra tekintett példaképként, mint a szintén kanadai Justin Bieberre. 2013-ban osztotta meg Vine-on az énekes As Long as You Love Me dalának a feldolgozását, ekkor kezdtek el felfigyelni az emberek a tehetségére.

8. Már az első kislemezével rekordot döntött

2014. májusában szerződtette le az Island Records, júniusban pedig már meg is jelent az első kislemeze, a Life of the Party, ezzel pedig 15 évesen ő lett a legfiatalabb előadó, aki a Billboard Hot 100 lista top 25 dalai között debütált.

9. Ed Sheeran volt a mentora

Karrierje kezdetén Ed látta pár videóját, és annyira lenyűgözte a tehetsége, hogy azonnal meghívta vacsorázni Los Angeles-be, és rengeteg tanáccsal látta el.

10. Mind a négy lemeze #1 lett

Eddig 4 stúdióalbumot adott ki, és mindegyik a kanadai és az amerikai albumlista élén landolt.

11. A Señorita az első #1 dala

Első listavezető dalára 6 évet kellett várnia, azonban mikor elérte, tényleg elsörpő sikert aratott vele: a Camila Cabelloval közös Señorita ugyanis nemcsak hazájában, Kanadában, és az USA-ban, de Angliában, Németországban, Ausztráliában, Svédországban, Dániában, és még számos országban azonnal a listák élére ugrott.

12. Szorongással küzd 

Többször beszélt már nyíltan a szorongással való küzdelmeiről, és az In My Blood című dala is erről szól.

Többször beszéltem már terapeutával, és a terápia az, ami segít: ez lehet zenehallgatás, futás, egy vacsora a barátaiddal. Bármi, ami eltereli a figyelmedet, és segíti a gyógyulásod

– árulta el a The Dan Wootton Interview podcastben.
13. Imádja a Harry Pottert

Kiskora óta imádja a Harry Pottert, és mindig is varázsló szeretett volna lenni! Hogy melyik roxforti házba tartozna legszívesebben? Egyértelműen a Griffendélbe.

14. Gyűjti a gitárokat

Hogy hány gitárom van? Túl sok ahhoz képest, hogy mennyi ideje gyűjtöm őket! Pár éve kezdtem, és már 35 vagy 40 van

– mesélte a GQ-nak.
15. Utálja a paradicsomot
16. Eddig több, mint 10 tetoválást csináltatott magának

A legelső tetkója egy gitár volt, azóta pedig még jópár motívumot varratott magára: egy elefánt, egy pillangó, és hanghullámok mintája is megtalálhatóak a testén, egyet például Wonder című lemezének tiszteletére is készíttetett magának.

17. Játszott a The 100 című sorozatban 

2016-ban tűnt fel a sci-fi drámában, ám csupán egy epizód erejéig láthattuk a képernyőn. 

18. Nagyon izgult a Calvin Klein fotózása előtt

Irtózatosan izgultam a fotózás előtt. Nagyon félelmetes volt a gondolat, hogy csupán egy alsóban fognak fényképezni egy csomó ember előtt! Aztán ahogy elkezdtük, megnyugodtam és belejöttem a dologba

– árulta el a Teen Vogue-nak.
19. Portugálul is énekelt már

2018-ban készített egy remixet az In My Blood-ból, és ez lett a portugál csapat hivatalos dala a világkupán. Az új verzióban még portugálul is énekelt egy keveset, de reméljük, a jövőben többet is hallhatjuk ezen a nyelven énekelni!

20. Több, mint 100 díjat nyert

8 éves karrierje során már több, mint 100 díjat sikerült bezsebelnie a több száz jelölésből. Ezek között szerepel például jópár MTV EMA, MTV VMA, és AMA díj is. Grammy-re is jelölték már, ám ezek közül egyet sem nyert meg.

21. A Sziget volt az egyik legemlékezetesebb pillanata

A 2018-as VMA-n kérdezték arról, hogy az elmúlt évben mi volt a legemlékezetesebb pillanata, Shawn pedig egyből rávágta, hogy a Sziget! 

22. Szívügye a jótékonykodás

Van egy saját alapítványa, a Shawn Mendes Foundation, mely többek közt a gyermekek egészségügyi ellátására, a mentális egészségre, a fenntarthatóságra, és az online zaklatásra fókuszál, emellett pedig számos szervezetet és kezdeményezést támogat.

23. MagCon

Az énekes a kezdetekben egy fiúbandában is jelen volt, aminek MagCon volt a neve és Vine-on tevékenykedtek a srácokkal. Érdekesség, hogy Cameron Dallas, Matthew Espinosa, Taylor Caniff, Nash Grier, Jack Johnson, Jack Gilinsky, Aaron Carpenter és Carter Reynolds is tagja volt a társulatnak.

24. Háromszor olyan gyorsan eszik, mint egy átlag ember

Saját bevallása szerint nem tartozik azok közé, akik lassan esznek, mi több, háromszor olyan gyorsan eszik, mint egy átlag ember! Egyébként imád főzni, és a kedvenc ételei közé tartozik a csokis keksz, a muffin, és az omlett.

25. Ő volt a Krokodili főhősének a hangja

Ő kölcsönözte a tavalyi Krokodili című mese főhőse, Lyle, a krokodil hangját, és az alkotás pár betétdaláért is ő volt a felelős.