Énekesi karrierre tör Lewis Hamilton!

Meglepő fordulat!

Lewis Hamilton nevét egy világ ismeri, hiszen 2007 óta Formula-1 autóversenyző, azóta pedig már hatszor nyerte el a világbajnoki címet. Régebben is említette interjúkban, hogy fiatal korától fogva nagy szenvedélye a zene, és 13 évesen kezdett gitározni, azonban most meglepő kijelentést tett: 10 éve dolgozik saját dalokon, melyeket a jövőben a nagyközönség is hallhat! 

A pilóta az Instagram oldalán osztotta meg a hírt a követőivel:

Az elmúlt 10 évben dalokat írtam és vettem fel. Elképesztően csodálatos és tehetséges emberekkel volt szerencsém dolgozni, amiért nagyon hálás vagyok. Eljutottam arra a pontra, hogy szeretném megosztani ezeket veletek.

Hamiltonnak kiskora óta szenvedélye a zene.

Azt pontosan nem jelentette be, hogy mikor és milyen formában hallhatjuk a szerzeményeit.

Nem egy albumról van szó, csak egy csomó különböző dalról, amikkel talán azonosulni tudtok majd páran. Engem ezek segítettek át a nehéz időszakaimon. Legyetek türelemmel, amíg megtalálom a megfelelő pillanatot, hogy megosszam veletek.

Lewis azt is elárulta, hogy XNDA álnéven ő énekel Christina Aguilera Pipe című dalában. Az lett volna a célja, hogy először a zenét hallják az emberek, és csak utána tudják meg, hogy ő énekel benne, de ez a terve nem úgy sült el, ahogy szerette volna.

Soha nem mondtam el, hogy én vagyok az, nem tudom miért. Talán nem voltam elég magabiztos, féltem, túlgondoltam a dolgokat, ez biztos sok mindenkinek ismerős érzés. 

A posztjában kifejezte a háláját is Xtina iránt, amiért megadta neki ezt a lehetőséget, és elárulta, hogy nagyon tiszteli őt, és amit elért a karrierje során.

Kíváncsian várjuk, milyen zenével rukkol elő Hamilton, és reméljük, mielőbb hallhatjuk!