DEMI LOVATO: Egy nővel is alapítanék családot

Disney éveiről, kapcsolatairól, és túladagolásáról beszélt az énekesnő.

Nemrég jelent meg Demi Lovato I Love Me című dala, mely hetedik stúdióalbumának első kislemezeként szolgál. A korong még idén megjelenik, és az énekesnő a Harper’s Bazaar magazinnak elárulta: az új zenéje bátor, és kendőzetlenül őszinte. 

https://www.instagram.com/p/B-9uzXThCle/?igshid=1m7gu27oe1osm

Az albumon a 2 éve történt túladagolásáról is énekel, mely körül igencsak nagy volt a médiafelhajtás. Olyannyira, hogy a rokonai közül volt, aki előbb megtudta a hírt, minthogy Demiék személyesen tudták volna értesíteni. 

A nyilvánosság előbb estem túl rajta, és ez nehéz volt. Van olyan rokonom, akit fel sem tudtunk hívni, mielőtt hallotta volna a hírt a médián keresztül. 

Az Ellen Show-ban már nyíltan beszélt a szomorú eseményről, azonban most egy újabb részletet osztott meg. 

Van egy slágerem, amit valószínűleg soha többet nem fogok előadni valami miatt, ami a túladagolásom közben történt.

Bár Demi nem nevezte meg a dalt, de utalt rá, hogy a Heart Attack-ről van szó. 

Demi a Harper’s Bazaar-nak készített fotósorozaton.

Az énekesnő mindössze 16 évesen került a refkeltorfénybe, mikor is szerepet kapott a Camp Rock-ban, debütáló albuma pedig még ugyanabban az évben megjelent. Ezt követően a tinikora másról sem szólt, csak a munkáról, ám ennek ellenére is jószívvel emlékszik vissza Disney-éveire. 

Hálás vagyok a lehetőségekért, amiket kaptam, de jobb lett volna, ha több a szabadidőm. Mikor tiniként egy nagy áttörés előtt állsz, bármit megtennél, hogy elérd a célod. Viszont túl sok szempontból volt kötött az életem, és túl sokat is dolgoztam, ez pedig hozzásegített ahhoz, hogy elinduljak a lejtőn. Nem volt elég időm magammal és a mentális egészségemmel foglalkozni.

A nagy áttörést hozó Camp Rock-ban a Jonas Brothers mellett volt látható, pár éve pedig még közös turnéra is indult Nick-el, azonban most már velük nem tartja a kapcsolatot.

Demi és a Jonas Brothers a Camp Rock című filmben.

Nem tartom a kapcsolatot egyik Jonas tesóval sem. Miley-val viszont igen, őt mindig is nagyon szerettem, és mindig is fogom. De ő az egyedüli, akivel jóban vagyok.

A Disney-időkben híres volt a barátsága Selena Gomezzel, sőt, az idei Grammy-fellépése után Selena az Instagram oldalán köszönte meg Deminek a bátorságát, és adott hangot támogatásának. Demi azonban nem reagált a posztra, és a mostani interjú során is érezhetően kettős érzelmekkel mesélt az esetről. Mi több, be sem fejezte a mondatot, így nem tudhatjuk biztosra, valójában mit gondol az üzenetről. 

Mikor valakivel együtt nőttök fel, mindig is szeretni fogod az illetőt. De nem vagyunk barátok Selenával, szóval úgy éreztem… Mindig is szeretni fogom, és csak a legjobbakat kívánom mindenkinek.

Egykor elválaszthatatlanok voltak Selenával.

Tavaly kötött szerződést az énekesnő új menedzserével, Scooter Braun-nak, akinek pártfogoltjai között szerepel még Justin Bieber, és Ariana Grande is. Utóbbival az elmúlt időben szoros kapcsolatot alakított ki Demi, és mindig dicsérően beszél róla.  

Nagyra értékelem a barátságom Arianával. Mindenben támogatjuk egymást, és ez ritkaság, hiszen hatalmas a versenyszellem a zeneiparban.

Mikor valaki akkora sztár, mint Demi, az ismerkedés is bonyolultabbá válik. Utolsó hosszútávú kapcsolata 2016-ban ért véget 6 év után, a színész Wilmer Valderrama-val. Nemrég egy társkeresőre szeretett volna regisztrálni, azonban ezt egy hiba miatt nem hagyta jóvá a rendszer, az énekesnő pedig ezt egy jelnek vette.

Azt hiszem, meg kellett tanulnom, hogyan legyek jól egyedül. Mikor ennyire fiatalon vágsz bele egy kapcsolatba, és 6 évig együtt vagy valakivel, nem nagyon tudod megismerni magad.

Demi jelenleg szingli, és így érzi jól magát.

Demi biszexuálisnak vallja magát, és erről mindig is nyíltan beszélt. Most sincs ez másképp, sőt, azt is elárulta, hogy szívesen alapítana családot egy nővel is.

Mikor elképzelem a jövőmet, nem az ugrik be, hogy szeretnék egy pasit, akitől szeretnék 2-3 gyereket. Szerintem nagyon jó lehet egy nővel is gyereket vállalni. Teljesen nyitott vagyok mindenre, nincs zsánerem. Csak az a fontos, hogy egy hullámhosszon legyünk.

Lassan 12 éve él Demi a rivaldafényben, és ezalatt hatalmas hullámhegyeket és hullámvölgyeket járt meg. Bár sok szempontból nem úgy alakult az élete, mint tervezte, most végre boldog, és felszabadultan érzi magát. 

Az volt a mottóm, hogy túl kell esni rajta. De ha 10 évig életed minden napján csak túlesel, figyelmen kívül hagyja a rengeteg fájdalmat, és csak próbálsz nem kárt tenni önmagadban… Az nem élet. Most viszont végre szabadnak érzem magam.