LITTLE MIX: HA EGYIKÜNK KILÉPNE, NEM FOLYTATNÁNK TOVÁBB!

A brit Cosmopolitannek adott interjút a lánybanda. 

Holnap érkezik a Little Mix hatodik albumának az előfutára, a Break Up Song, a lányok pedig már el is kezdték promózni a közelgő lemezt. Ennek keretein belül most a brit Cosmopolitannek adtak interjút, melyben egyesével, őszintén beszélnek a banda jövőjéről, a szerelmi életükről, és az online trollokról is. A magazinból azt is megtudhattuk, hogy a lányok pontosan érkeztek a fotózásra, ami alatt kérésükre végig Beyoncé zenéje szólt.

LEIGH-ANNE PINNOCK

Leigh-Anne 4 éve van együtt barátjával, a focista Andre Gray-el, és elmondása szerint közelsem hétköznapi a kapcsolatuk a munkájuk miatt, ugyanis a folyamatos útonlét közepette nehezen szakítanak egymásra időt. 

Alig várom, hogy újra turnézzunk, de úgy érzem, nem normális a kapcsolatom emiatt. Együtt lakom a barátommal, mégis alig látom. 

Bár tudja, hogyha hétköznapi munkája lenne, több időt tudnának együtt tölteni, az énekesnő mégis meglátja a pozitív oldalát is a dolognak.

Mivel kevesebbet találkozunk, így sokkal tovább marad meg az újdonság varázsa.

https://www.instagram.com/p/B8pV3TOHvVW/?igshid=1fhuxq8ytukjn

Ugyan a Little Mix egy összerakott lánybanda, az közel sem igaz rájuk, hogy ne tartanák saját kezükben a karrierjük irányítását. Két éve váltak el útjaik egykori mentoruk, Simon Cowell kiadójától, hogy még több kreatív szabadságuk legyen a zenéjükkel kapcsolatban.

Üzletasszonyok vagyunk: pontosan tudjuk, mit csinálunk, és mit szeretnénk. Soha nem vettünk semmit félvállról, az egyáltalán nem vallana ránk.

Elég csak egy pillantást vetni Leigh-Anne Instagram oldalára, hogy azt gondoljuk, ő a legmagabiztosabb lány a világon. Pedig ő is küzdött önértékelési problémákkal, főleg a karrierje elején. 

Mikor a bandába kerültem, az első dolgom az volt, hogy a többi lányhoz hasonlítottam magam. Jade-del még az orrunkat is át akartuk szabadni! Ma már el sem hiszem, hogy akkoriban így gondolkodtam. Most már szeretem az orromat is.

JESY NELSON

Jesy-nek tavaly jelent meg nagy sikernek örvendő dokumentumfilmje, az Odd One Out, melyben kendőzetlenül beszélt az internetes zaklatás hatásairól. Egy ponton odáig fajult nála a dolog, hogy még az öngyilkosságot is megkísérelte, így hatalmas bátorságról ad tanúbizonyságot az, hogy az élete ezen legsötétebb részét hajlandó volt megosztani a nyilvánossággal.

Azt gondoltam, ha ebből a rossz tapasztalatból nem tudok valami pozitívat kihozni, akkor mi értelme volt? Ezért csináltam a filmet, de be voltam sz*rva rendesen. Attól féltem, hogy utána még jobban fognak zaklatni, de szerencsére teljesen az ellenkezőjét értem el vele. 

Évekig tartott az énekesnőnek, hogy megtanulja elfogadni önmagát, és bár ez egy hosszú folyamat, most nagyon jó úton halad.

Nem fogok hazudni és azt mondani, hogy mostmár teljesen elégedett vagyok magammal, de sokkal jobban vagyok, mint előtte. 

https://www.instagram.com/p/B9Jz0GDHtoB/?igshid=3ggzg594az52

Természetesen szerelme, a Love Island-ből ismert Chris Hughes is nagyban segítette Jesy-t az önértékelési gondjai leküzdésében. Tavaly óta van együtt a pár, és azóta dúl köztük a szerelem. 

Chris egy végtelenül pozitív ember. Teljesen a saját világában él, és soha nem aggódik semmin. Annyira szeretnék egyszer az ő fejével gondolkozni.

A lánybanda csaknem 10 éve van a rivaldafényben, rajongók milliói követik minden mozzanatukat, és nap, mint nap ír róluk a média hol pozitív, hol kevésbé hízelgő hangvételben. Jesy arra a kérdésre, hogy mi hiányzik neki a legjobban a hírnév előtti életéből, egy igencsak hosszú választ adott.

Hiányzik, hogy teljesen szétesve jöhessek ki egy buliból. Mostmár ezt nem tehetjük meg, mert nem tudjuk, mikor van ott egy lesifotós. Folyamatosan oda kell figyelnünk mindenre. Szeretnék elmenni nyaralni, és gyorskaját enni miközben kilógnak a hájaim anélkül, hogy mindenki ítélkezzen felettem, de erre már nincs lehetőségem.

PERRIE EDWARDS

Perrie nemrég beszélt először nyíltan a pánikbetegségéről, és arról, hogy kik nyújtották neki a legnehezebb időszakában a legtöbb segítséget. Ő is megfizette a hírnév árát, hiszen sok baráti kapcsolata ment tönkre emiatt.

Rengeteg barátomat elvesztettem. Nagyon sokan hagytak cserben, amint sikeres lett a banda. Nehéz a zeneiparban, mert hirtelen nem lesz szabadidőd, ezt pedig sokan nem értik meg. Mostmár csak olyan emberek vannak az életemben, akik tényleg számítanak. 

Az énekesnő önbizalmának sem tett jót a hirtelen jött siker. Elmondása szerint mára már sokkal jobb az önértékelése, de régebben minden apró vonását utálta, a szeplőitől kezdve a fogsoráig, amit végül fogszabályzó segítségével helyre is hozatott. 

Fiatal koromban rengeteg önbizalmam volt. Mikor a zeneiparba kerültem, elkezdtem magam kritizálni, hiszen mások is ezt tették. 

https://www.instagram.com/p/B5k_WXfAA6A/?igshid=12m5h4qndhbor

Szerencsére Perrie-nek is ott van támaszként focista párja, Alex Oxlade-Chamberlain. A kapcsolat egyetlen hátulütője, hogy míg az énekesnő Londonban, addig a srác 330 kilométerrel arrébb, Manchesterben él.

Néha olyan, mintha fényévekre lenne tőlem, de szeretném, ha működne a dolog, hiszen nagyon szeretjük egymást. Ha szabadnapom van, inkább levezetek odáig, még akkor is, ha fáradt vagyok. 

És hogy hogyan tudja fenntartani a távkapcsolatot két olyan ember, akiknek két évre előre be vannak táblázva a mindennapjaik?

Néha nagyon nehéz. Idén is nehéz lesz megoldani, hogy találkozzunk. Lesz egy tévé műsorunk, új turné, új album, új videók… De megéri, amint eljutunk odáig, hogy turnézunk. Imádok turnézni. Csak azt utálom, mikor vége van, hiszen sokáig rengeteg emberrel vagy körülvéve, utána pedig teljesen egyedül maradsz. 

Olykor-olykor szeret egyedül lenni Perrie, viszont azt még jobban szereti, mikor a számára fontos emberek ott vannak körülötte. 

Mikor otthon vagyok a családommal, a barátaimmal, és a párom is ott van, akkor vagyok a legboldogabb. 

JADE THIRLWALL

Jade az élő példa arra, hogy még a világ egyik legsikeresebb lánybandájának a tagjaként is lehetnek komplexusaid a testeddel kapcsolatban. Elmondása szerint más lányok mellett az alakja miatt mindig úgy érezte magát, mint egy fiú.

Nem túl nőies az alakom, és alig van mellem. Régen meg is akartam csináltatni őket, mert úgy éreztem, nem vagyok elég szexi ahhoz, hogy a bandában legyek. 

Az énekesnő tavaly nyáron vetett véget 3 éves kapcsolatának a szintén zenész Jed Elliott-al, így mostanában kezdett újra randizgatni. A Cosmopolitan interjú után is egy találkozóra ment éppen, de bevalotta, egy kicsit fél tőle.

Még mindig előjön ez a komplexusom, ha randizni megyek valakivel. Tudom, hogy butaság, de azon gondolkozom, vajon elég nőiesnek talál majd?

A banda karrierjének egyik legnehezebb döntése volt otthagyni egykori kiadójukat, akikkel csaknem egy évtizeden keresztül dolgoztak. Szerencsére nem váltak el rossz szájízzel, sőt, Simon Cowell még azt is mondta egy interjúban a távozásuk után, hogy a Little Mix-es lányok a legkeményebben dolgozó előadók, akikkel valaha találkozott.

https://www.instagram.com/p/B90LsnnBtr4/?igshid=zu43rj82za19

Nagyon nehéz volt a kiadóváltás, ráadásul a legrosszabbkor is jött, hiszen épp új zenét adtunk ki, de muszáj volt meglépnünk. Nagyon közel álltunk a csapathoz, akikkel nap, mint nap dolgoztunk, de szerencsére a lányokkal még mindig itt vagyunk egymásnak.

Még nyár előtt megjelenik a banda hatodik lemeze, így igencsak izgalmas időszak ez a lányok számára, ugyanakkor egy kicsit stresszes is. 

Nagy a nyomás, hiszen minden új albummal túl kell szárnyalnunk az előzőt. Fel kell jutnunk a csúcsra, majd ott is kell maradnunk. 

Számtalanszor kaptak már szárnyra olyan pletykák, miszerint feloszlik a Little Mix, vagy éppen Perrie szólókarrierbe készül kezdeni. Eddig az összes alaptalannak bizonyult, és szerencsére most Jade is megnyugtatta a fanokat, hogy ilyesmiről szó sincs. De vajon mi történne, ha mégis bekövetkezne, hogy valamelyikük szólóban folytatja a karrierjét?

Mi úgy vagyunk vele, hogy mindent, vagy semmit. Nővérekként tekintünk egymásra, szóval ha az egyikünk kilépne, nem folytatnánk tovább.