Úgy tűnik érkezik Gaga hatodik albuma!
Lady Gaga hatodik albuma elég esedékes már, az utolsó, “Joanne” c. kiadványa 2016-ban jelent meg.
Gaga most azokra a pletykákra reagált egy igazán beszédes tweetben, miszerint
terhes.
Ezt pedig megerősítette, miszerint valóban megfogant valami… csak nem a baba, hanem hatodik albuma. Amúgy Gaga állítólag most szakított jelenlegi párjával.
A másik érdekes dolog, hogy Gaga két új embert is bekövetett Instagram-on: Rihannát és Bloodpop-ot. Tudjuk, hogy az énekesnő általában csak azokat követi be ezen a felületen, akivel együtt dolgozik, esetleg személyesen ismeri.
A másik érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy Riri és Gaga már évek óta terveznek együtt dolgozni – de ez soha nem sikerült szoros időbeosztásuk miatt.