BOTRÁNY! Nicki Minaj újabb koncertet mondott le – helyette vurstliban járt!

A rajongók két és fél órát várakoztak az arénában.

Szerencsére a budapesti koncert csak másfél órával később kezdődött, igaz az előzenekarok úgy elmaradtak, mint annak a rendje – de legalább Nicki tisztességesen végignyomta a majd’ 2 órás showját.

Extra tartalmakért kövess Instagramon!

Sajnos ezt nem mondhatják el sem a szlovákiai fanok, akiknek a hazai dátum előtti napokban mondta le a koncertjét, sem a bordeaux-i rajongók, ahol a rapper kettő és fél órát várakoztatta az arénában megjelent körülbelül ötezer embert, majd megkérték az egybegyűlteket, hogy hagyják el a helyszínt, ugyanis

Ekkor egy kis oknyomozásba kezdtünk. Mint kiderült, a koncert napján a jegyárak több mint 50%-al voltak olcsóbbak, a több, mint 100€-os jegyeket kemény 49€-ért lehetett megvásárolni. Ez talán érthető, hiszen az aréna kapacitása 11 ezer fő körül mozog, így a fentebb kiemelt számból könnyen ki lehet számolni, hogy

Egy rajongó megkérdezte a biztonsági őrt, hogy feléjük mit kommunikáltak le. Az őr azt a választ adta erre, hogy Nicki nem lép fel egy félig üres aréna előtt.

Ekkor pedig felkerültek az internetre videók és képek, amik sokkolták az egybegyűlteket és az internetet is, hiszen

amikor már a koncertnek mennie kellett volna. Vagyis állítólag azon dolgoztak, hogy a koncert elindulhasson. Annyiban voltak szerencsésebbek a szomszéd szlovákiai rajongók, hogy ott még Nicki maga közölte a hírt a tömeggel, most pedig annyit láttak a rapperből Instagram-on, hogy szórakozik.

Extra tartalmakért kövess Instagramon!

A rapper Instagram-on azt írta, hogy a fanjaival szeretett volna találkozni odakint, és az aréna nem volt felkészülve érkezésére, ugyanis

a rapper koncertjéhez. Érdekesség, hogy ugyanebből az okból került lemondásra a szlovákiai koncert is.