DUPLA DALPREMIER: DEV – Down For Me & Rock On It

DEV mostanában eléggé csendben volt, de viszont erre a szép őszi hosszú hétvégére megörvendeztetett minket két teljesen különböző dallal is.

Lehet szükséges egy kis emlékezet frissítés DEV-vel kapcsolatban. Az énekesnő 2012-ben élte meg eddigi legnagyobb sikerét, például az „In The Dark” c. dallal. Nos, azóta két albumot, pár EP-t és pár buzz single-t is kiadott, de nem sikerült megismételnie eddigi legnagyobb sikerét.

Nos, most újra új dalokat kaptunk. Igen, többesszámban, ugyanis DEV két új dalt is kiadott a semmiből szinte. A „Rock On It” egy kicsit reggae-s, illetve egy kicsit hajaz a tavaly a Pohoda Fesztiválon is fellépett, M.I.A. stílusára. Míg a másik, a „Down For Me” pedig egy r&b által erősen befolyásolt dal lett.