A Londonban élő feltörekvő művésznő, R U B Y F R A N C I S nem tétlenkedik, hiszen tavalyi debütálása után, már második dalát jelentette meg. Debütáló dala “On My Knees“, közel 4 hónapja jelent meg, amit hivatalos SoundCloud-jára töltött fel, azóta több mint 60 ezren hallgatták meg, és követőinek száma is egyre nagyobb számban gyarapodik.
Zenei stílusáról így nyilatkozott egy internetes portálnak: „futurisztikus R&B, egy kicsi 80-as évek, pici jazz, de még fülbemászóan”. Legújabb dalának „MOVE” producere nem más volt, mint a népszerű angol DJ és producer, Shift K3Y, aki nem mellesleg az énekesnő jelenlegi párja is.
A zene mellett pedig érdekli őt az emberek közötti pszichológiai és szociológiai különbségek. A 21 éves tehetség első EP-je várhatóan még idén megjelenik!