Ez a szám lehet Britney Spears következő nagy durranása?!?

Britney-Spears-1299

No, nem rég kaptuk meg ugyebár Britney Spears „visszatérő” dalát, a „Pretty Girls”-t, a jelenleg legutáltabb zenei előadóval, Iggy Azaleaval karöltve, ami igen megosztó lett a közönség körében, a videoklip alatti tetszési index is a leggyászosabb az összes Britney videó közül.

Ám ezzel párhuzamban van nekünk egy 74 éves, ismétlem H E T V E N N É G Y éves olasz zenei producerünk, Giorgio Moroder aki legújabb albumát a napokban jelentette meg. Ezen a korongon olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Kylie Minogue, Sia, Kelis, Charli XCX, Mikky Ekko vagy éppen a csodálatos Britney Spears. Tehát a bácsi tudja a dolgát.

A „Deja Vu” korongról eddig két kislemez jelent meg, a Kylieval és a Siaval közös dalokhoz, ám elérkezett az idő a harmadik kislemez megjelenésére is, amely több mint valószínű, hogy a pop hercegnőjével elkészített „Tom’s Diner” lesz, ugyanis az éjszaka folyamán felkerült a dal a borítóképpel egyetemben az énekesnő hivatalos VEVO csatornájára.

Bízzunk benne, hogy ehhez is készüljön videoklip, mert ez a dal hangzásilag egy kicsit a „régi” Britneyt idézi, ami nagy eséllyel az igazi visszatérésének a kulcsa is lehet akár.