MD L!VE: Miley Cyrus

Alig egy év alatt a 21. század egyik legnagyobb botrányhősnőjévé nőtte ki magát. Na jó, nem csak botrányokat okoz, hanem néha nyalogat dolgokat is…meg  énekel kicsit, ahogy ő mondaná. A héten Miley Cyrus fellépéseiből állítottuk össze az MD L!VE-et!

10335959_10201522173167135_1401097454_n

Miley Cyrus Hannah Montana-ként robbant be a köztudatba, de azóta rendkívül megváltozott az imidzse. Eredeti nevén Destiny Hope Cyrus Nashville-ben született, 1992-ben. Igazi vidéki kislányként nevelkedett, egy farmon. 2001-ben egy színházlátogatás után Miley ezt mondta az egyébként country énekes édesapjának: „Apa, én is ezt szeretném csinálni, színésznő szeretnék lenni!”
11 éves jelentkezett a Hannah Montana c. Disney sorozat egyik szerepére, majd nem sokkal később meg is kapta a főszerepet.

Hannah Montana egyre nagyobb sikereket ért el, és 2007-ben úgy döntöttek kiadják Miley első szóló debütáló albumát, a Meet Miley Cyrus-t. Az album első elérte az első helyet a Billboard 200-on, átütő siker volt. Ezután beindult Miley énekesi karrierje is, így már több lábon állt. A következő évben egy újabb nagylemezt adott ki, aminek a Breakout nevet adták. Ez az album szintén #1 lett és olyan slágerek vannak rajta, mint a 7 Things.

2009-ben megjelent a Hannah Montana: The Movie, amihez egy lemez is készült, és a The Climb c. szám is. Ez a dal elég meghatározó Miley karrierjében. Ekkortájt Miley már kezdett szexisebben öltözni, és 2010-ben megjelent újabb nagylemeze, Can’t Be Tamed címmel. (magyarra fordítva: „nem lehet megszelíditeni (engem)”) Az album első kislemeze – azonos néven – Can’t Be Tamed kisebb sokott váltott ki az emberekből, főleg miután a videoklip is megjelent.

A Can’t Be Tamed megjelenése után Miley turnéra indult, ami után bejelentette, hogy egy kis szünetet tart zenei karrierjében, hogy a filmezésre öszpontosíthasson. 2011-ben és 2012-ben Cyrus szerepelt egy-két filmben, azonban ezek sem kritikai, sem nézői népszerűségnek nem örvendettek.

2013-ban bejelentették Miley újabb nagylemezét, aminek első kislemeze, a We Can’t Stop júniusban jelent meg. A dal klipje vegyes érzelmeket váltott ki az emberekből. Miley rövidre vágott világosszőke hajjal tért vissza, és egészen más magatartást tanúsított mint az előző években. A We Can’t Stop megdöntötte a 24 óra alatt legnagyobb nézettséget a Youtube-on és nagyon sokan beszéltek róla. A stílusváltás egyre csak folytatódott, majd jött a Wrecking Ball, aminek videoklipje mára már ikonikussá vált: Miley meztelenül, egy szál bakancsban leng egy nagy vasgolyón és kalapácsokat nyalogat.

Azért valljuk be, Miley sokkal többet ér, és sokkal jobb énekesnő annál, amekkora felhajtás és gyűlölködés van körülötte. Miley Cyrus napjaink egyik legvitatottabb énekesnője, azonban a hangi adottságaira neki sem kell panaszkodnia.

Miley Cyrus 10 legjobb fellépése

10. I Miss You – Best Of Both Worlds Concert (2008)
Nagyon megható, ahogy Miley nagypapájának énekli, az I Miss You (‘Hiányzol’) c. számot a Hannah Montana: Best Of Both Worlds koncerten.

9. Butterfly Fly Away ft. Billy Ray Cyrus -AOL Sessions (2009)
Az AOL Sessions keretein belül édesapjával akusztikusan előadtak együtt egy számot, ami a Butterfly Fly Away c. viseli.

8. Who Owns My Heart – Wetten Dass (2010)
Miley új, szexi oldalá ekkortájt ismerhettük meg, és kislemezét, a Who Owns My Heart-ot elő is adta egy forró koreográfiával megfűszerezve a német műsorban.

7. We Can’t Stop – MTV VMA (2013)
Egy világ döbbent meg, miután láttuk Miley és Robin Thicke közös VMA produkcióját. Twerkingelés, meztelenkedés, egyéb provokáló dolgok a színpadon, azonban mi ezt a Miley-t is imádjuk! Azért ez egy emlékezetes fellépés, nemde?!

6. All I Want For Christmas Is You – Christmas Parade (2008)
Egy karácsonyi dal feldolgozás, sőt nem is akármilyen, talán az egyik legismertebb, az All I Want For Christmas Is You c. Mariah Carey örökzöld feldolgozása, ami nagyon jól állt az akkor még kislány Miley-nak.

5. Wrecking Ball – The Ellen DeGeneres Show (2013)
Miley előadta az elmúlt év legnagyobb slágerét, a Wrecking Ball-t Ellen showjában is. Nem is akárhogyan.

4. You’re Gonna Make Me Lonesome When You Go – The Ellen DeGeneres Show (2012)
Egy feldolgozás, méghozzá egy Bob Dylan klasszkust, ami egy válogatásalbumra is rákerült.

3. The Climb – Concert For Hope (2009)
A rákos megbetegedett gyeremekeknek rendezett koncerten Miley felvitt egy kislányt a színpadra, és vele együtt, majd neki adta elő a The Climb-ot. Az előadásból látszik az énekesnő emberszeretete és az, hogy mennyire szereti rajongóit. Miley több jótékonyságban és kampányban is részt vett már egyébként.

2. We Can’t Stop (Acoustic) – SNL (2013)
Új kislemezét, a We Can’t Stop-ot népszerűsítve Miley fellépett a Saturday Night Live-ban, ahol előadta a dal akusztikus verzióját, amiben megmutatkoznak a nagyon jó hangi adottságai és zenei érzéke. Ezt a Miley-t ki nem imádja?!


1. Jolene – The Background Sessions (2012)
Miley összehozta a bandáját és előadta kedvenc dalait. Ezek a feldolgozások igen jól sikerültek, mégis talán a Jolene feldolgozása lett a legismertebb…Nem hiába, nálunk is az első helyet kapta ez a produkció!

Erre a hétre ennyi volt az MD L!VE, reméljük tetszett, jövő héten újabb előadók fellépésivel jelentkezünk!